Hogyan vettük észre
A távoli galaxisok fénye a vörös tartomány felé tolódott el, és minél messzebb van egy galaxis, annál erősebb az eltolódás. Ez akkor történik, amikor a fényforrás távolodik. A galaxisok azonban nem úgy távolodnak, mint egy robbanás szilánkjai: a köztük lévő távolság növekszik, és közben a fény is megnyúlik.
Ebből született a húszas évek végén felfedezett szabály: a távolodási sebesség arányos a távolsággal. Kétszer messzebb azt jelenti, hogy kétszer gyorsabban távolodik. Egyetlen robbanás sem viselkedik így, az egyenletesen táguló tér viszont pontosan így viselkedik.
Képzelj el egy sütőben megkelő mazsolás tésztát. A tészta megkel, és minden egyes mazsola azt látja, hogy az összes többi távolodik tőle. Közben egyikük sincs a középpontban.
A robbanás képe nagyrészt a neve miatt él olyan erősen a fejünkben. Egy olyan csillagász adta neki, aki valójában nem fogadta el ezt az elméletet, és gúnyosan ejtette ki. A név megragadt, vele együtt pedig egy olyan kép is, amely magában az elméletben nem szerepel.
Egy pontban robbanás történt, és az anyag onnan repült szét az üres térbe.
A tér nem kívülről vette körül az eseményt, hanem részt vett benne. A tágulás mindenütt egyszerre történik, ezért nincs középpontja, széle vagy rajta kívüli üres tér.
Mi tágul, és mi nem
A távolság csak ott növekszik, ahol semmi nem tartja össze a dolgokat. Egy galaxison belül a gravitáció erősebb a tágulásnál, ezért a Naprendszer nem nyúlik meg, a Föld nem duzzad fel, és a vonalzó sem lesz hosszabb. A távoli galaxishalmazok közötti távolság növekszik, ahol a vonzás már gyenge.
A kilencvenes évek végén nyugtalanító dolog derült ki: a tágulás nem lassul, ahogy várták, hanem gyorsul. Az okát sötét energiának nevezték el, de ez a név inkább a tudásunk hiányát írja le, mintsem azt, hogy értjük a jelenséget. Azt, hogy pontosan mi hozza létre, egyelőre senki sem tudja megmondani.
A „miért tágul?” kérdés bonyolultabb, mint amilyennek látszik. A gravitáció egyenletei nem engedik meg a mozdulatlan Univerzumot: annak vagy tágulnia, vagy összehúzódnia kell. A megfigyelések szerint tágul. De hogy mi adta neki a kezdeti lökést, továbbra is nyitott kérdés.
Ennek gyakorlati következménye is van. Ha a gyorsulás fennmarad, a távoli galaxisok idővel kikerülnek a megfigyelhető horizont mögé, és a jövő megfigyelőinek égboltja észrevehetően szegényebb lesz a miénknél. Szerencsés korszakban élünk a csillagászat szempontjából, és ez nem csupán szófordulat.
Olvasd végig a Miqo alkalmazásban
Még 1 perc, a végén pedig kvíz. Itt találod: „Világűr → A világegyetem kezdete”
Irányítsd ide a telefonod kameráját, és megnyílik az App Store vagy a Google Play.
Források
- A távolság és a távolodási sebesség kapcsolata: Edwin Hubble és Vesto Slipher megfigyelései az 1910-es és 1920-as években. A gyorsuló tágulást 1998-ban fedezték fel szupernóva-kitörések alapján