Az első „igen” átírja, ahogyan magadat látod
A metrólejárónál álló önkéntes szinte soha nem a legfontosabb kéréssel kezdi. Először csak egy aláírás egy petícióhoz, egy pipa egy kérdőívben, egy kitűző a táskádra. A kérés olyan apró, hogy furcsábbnak tűnne nemet mondani rá, mint beleegyezni. Aláírod, és mész tovább, biztosan abban, hogy nem történt semmi.
De történt. Az emberek utólag abból következtetnek a saját tetteikre, amit kívülről látnak, nem abból, amit belül éreztek. Aláírtad, senki sem kényszerített rá, tehát ez a téma fontos neked. Így új részlet kerül az önarcképedbe: „A biztonságosabb gyalogátkelők mellett vagyok.” Egyetlen másodpercedbe került.
Aláírnád, hogy legyen gyalogátkelő az iskola mellett? Egy perc az egész.
Persze, aláírom.
Köszönöm. Kérsz egy kitűzőt a táskádra?
Hát, legyen.
És még valami: szórólapokat is osztanál szombaton?
Szombaton igazából foglalt vagyok... jó, találok rá egy órát.
Az igen után nemet mondani olyan, mintha magaddal vitatkoznál
Amikor egy perccel később nagyobb kérés érkezik - egy szombati óra, egy köteg szórólap, rendszeres segítség -, már nem egy idegennek mondasz nemet. Az egy perccel korábbi önmagadnak mondasz nemet, annak, aki épp az imént írt alá. Ez kellemetlen, és vannak, akik egyszerűen azért mondanak igent, hogy hűek maradjanak önmagukhoz.
1966-ban Freedman és Fraser egy kaliforniai előváros lakóit arra kérték, hogy tegyenek a gyepükre egy nagy, „Vezess óvatosan” feliratú táblát. Azok közül, akiket rögtön erre kértek, körülbelül 17% mondott igent. Azok közül, akik nem sokkal korábban beleegyeztek, hogy ugyanerről a témáról egy apró táblát tegyenek az ablakukba, körülbelül 76% tette meg.
A kísérlet csoportjai kicsik voltak, és az ismételt vizsgálatok általában nem mutatnak ekkora különbséget. Több mint száz kísérleti csoport áttekintése azt mutatta: a hatás létezik, de gyenge - a vizsgálatok körülbelül felében egyáltalán nem találták meg. Ugyanakkor az is látszott, milyen feltétel nélkül tűnik el teljesen. Az első beleegyezésnek önkéntesnek kell lennie: ha nyomást gyakoroltak rád, vagy valamit ígértek cserébe, a tett nem belőled, hanem a nyomásból következik, így nem kerül új részlet az önarcképedbe.
Nem csak a metrólejárónál épül fel a kérések lépcsője
A formájáról ismerheted fel: az első kérés gyanúsan könnyű, a második pedig ugyanattól az embertől érkezik, és ugyanarról szól.
- Egy kérdésEgyetlen kérdésből álló felmérés, amely után egy húszkérdéses kérdőív nyílik meg.
- EngedélyekElőször az értesítések engedélyezése, egy héttel később pedig hozzáférés a névjegyeidhez és a helyadataidhoz.
- Nyugta e-mailben„Add meg az e-mail-címedet, hogy elküldhessük a nyugtát” - és máris felkerülsz a levelezőlistára.
- Csak egy pillantás„Ránéznél egy pillanatra?” - egy hónappal később pedig már te vezeted a projektet.
A lépcsőfokok közötti szünet nem akadály, sőt néha még segít is: van időd hozzászokni önmagad új változatához.
Olvasd végig a Miqo alkalmazásban
Még 1 perc, a végén pedig kvíz. Itt találod: „Pszichológia → Manipuláció”
Irányítsd ide a telefonod kameráját, és megnyílik az App Store vagy a Google Play.
Források
- Freedman és Fraser: „Compliance without pressure: the foot-in-the-door technique”, Journal of Personality and Social Psychology, 1966. Beaman és munkatársai metaanalízise, 1983: a hatás megismételhető, de gyenge