Az alvilág három része
- Élüszion: a hősöknek és az istenek kegyeltjeinek - fényes hely, valódi élettel
- Aszfodéloszmezők: a többségnek - szenvedés és értelem nélküli létezés
- Tartarosz: az isteneket megsértőknek - névre szóló, örök büntetés
- A bejárati folyó: temetés és a révésznek fizetett díj nélkül a lélek nem jutott sehová
A második szint az, ami számunkra a legszokatlanabb. Az az elképzelés, hogy az igazságos élet jó helyre vezet, itt szinte egyáltalán nem érvényesült: az emberek nem a bűneik miatt kerültek a mezőkre, hanem egyszerűen azért, mert átlagosak voltak.
A név egy növénytől származik: egy igénytelen virágtól, amely szegény talajon és sírokon nőtt. Sápadt, szürke és mindenütt jelen lévő növény - találó kép egy olyan helyhez, ahol semmi sem történik.
Hogyan képzelték el
Ezekben az elképzelésekben az árnyak nem emlékeztek arra, kik voltak, és csak azután szólaltak meg, hogy vért kaptak. A költeményben a hős, aki az alvilágban találkozik a valaha élt legnagyobb harcossal, azt hallja tőle, hogy jobb élve egy szegény ember béreseként szolgálni, mint a halottak királyának lenni.
Ez a mondat minden leírásnál jobban ragadja meg annak a kultúrának a halálhoz való viszonyát. A túlvilági lét sem vigaszt, sem félelmet nem kínált: rosszabb volt bármilyen életnél, ezért az emberek a hírnevet értékelték, nem a halál utáni létet.
Ezért volt fontos, hogy emlékezzenek az emberre. Az egyetlen valódi folytatás a hírnév volt: egy név, amelyet újra és újra kimondanak, egy dal, amelyben rólad énekelnek. Ez volt a görög halhatatlanság.
Később változott a kép. A későbbi tanításokban megjelent az ítélet és a lelkek vándorlásának gondolata, az igazságos életért járó jutalom elképzelése pedig fokozatosan kiszorította a szürke mezőket - a korai szövegekben azonban ez még nincs jelen.
Olvasd végig a Miqo alkalmazásban
Még 1 perc, a végén pedig kvíz. Itt találod: „Mitológia → Túlvilág”
Irányítsd ide a telefonod kameráját, és megnyílik az App Store vagy a Google Play.
Források
- A korai görög elképzelésekben az alvilág a hősök, a halottak többsége és a megbüntetettek számára kijelölt területekre oszlott
- az árnyakat emlékezetüktől és erejüktől megfosztottként írták le. A túlvilági ítélet és a lelkek vándorlásának gondolata későbbi hagyományokban jelenik meg