Mit írt Ovidius
A vak jós, Teiresziasz ezt mondta Narcissus anyjának: a fiú megéri az öregkort, ha nem ismeri meg önmagát. Különös jóslat: általában azt tanácsolják, hogy ismerd meg önmagad, nem pedig azt, hogy ne tedd. A jóslat szó szerint beteljesedik.
Narcissus mindenkit elutasít, aki beleszeret, köztük Echo nimfát is, aki csak mások utolsó szavait képes megismételni. Egy elutasított hódoló büntetést kér az istenektől: hadd szeressen, és ne kapjon választ. A büntetés a viszonzatlanság, nem a tükör.
- JóslatMeghal, ha megismeri önmagát. Nem akkor, ha beleszeret önmagába.
- EchoNem tud elsőként megszólalni, csak más szavait ismételheti. Ugyanennek a történetnek egy újabb viszonzatlan szerelme.
- VízA fiú az arc felé nyúl, az pedig az érintéstől szétfoszlik. Minden alkalommal.
- Iste ego sum„Ez én vagyok.” Narcissus végül rájön. És ez sem menti meg.
Ez az a rész, amely a legtöbb újramesélésből kimarad. Az „iste ego sum” latin sor a jelenet közepén hangzik el, nem élete utolsó percében. A felismerés megtörtént, a vonzalom megmaradt. Ezután már annak tudatában fekszik a víz mellett, hogy kihez húzza a vágy.
Narcissus végig önmagát csodálta, mert azt hitte, mindenkinél szebb.
Először idegennek nézte a tükörképét, aztán felismerte önmagát, és mégsem tudott elfordulni a víztől. A felismerés nem kapcsolta ki a vágyat.
Miért nem szünteti meg a felismerés a vonzalmat
A tükörkép egyszerre tökéletes társ és üres hely. Azonnal reagál, minden mozdulatodat megismétli, soha nem vitatkozik, mégsem hoz magával semmit. Megerősítést kapsz valódi találkozás nélkül.
A vonzalom ebből a hiányból táplálkozik. Egy élő ember előbb-utóbb igent vagy nemet mond, és ezzel véget ér a várakozás. A tükörkép egyiket sem mondja ki, ezért a történet nem zárulhat le, csak félbeszakadhat.
Azonnal válaszol, téged ismétel, soha nem utasít el, és soha nem hoz magával semmit.
Később válaszol, vitatkozik, visszautasíthat, és éppen ezért jelent valamit az igenje.
A név csak az 1890-es évek végén került be az orvosi szókincsbe: az orvosok Narcissust a saját képmásába való beleszeretés kényelmes metaforájaként használták, 1914-ben pedig Freud külön tanulmányban, „A nárcizmus bevezetéséhez” című munkájában rögzítette a fogalmat. A jelentés a viszonzatlanságról az önimádatra tolódott, az iskolai újramesélések pedig követték az új jelentést, noha Ovidius mást írt.
Miért nem tudott Narcissus elszakadni a víztől, miután felismerte magát?
Mi segít túllépni a saját tükörképedhez fűződő vonzalmon?
Források
- Ovidius, „Átváltozások”, III. könyv - a mítosz legkorábbi, fennmaradt részletes változata
- az „iste ego sum” sor jóval a vég előtt hangzik el
A sorozat folytatása: „Görög mítoszok”
2 cikk teljes terjedelmében az oldalon, még 3 az alkalmazásban
