Hányszor hazudnak neked tíz perc alatt

A résztvevőket egyszerűen arra kérték, hogy ismerkedjenek meg és beszélgessenek. Nem voltak feladatok, és nem volt tét. A beszélgetés után mindenki megnézte a videót, és meg kellett jelölnie azokat a pontokat, ahol nem mondott teljesen igazat. Az embereket őszintén meglepte a saját eredményük.

A csoport kicsi volt, és maguk a résztvevők ismerték el a hazugságokat, ezért a szám nem teljesen pontos. A tendencia azonban más kutatásokban is megerősítést nyer: az apró hazugságok sokkal szervesebb részei a hétköznapi beszélgetéseknek, mint gondolnánk.

Szinte egyik ilyen hazugság sem tényekről szól, hanem a kapcsolatról. A beszélgetőpartner eltúlozza az érdeklődését, egyetért valamivel, amivel valójában nem ért egyet, kicsit több tapasztalatot tulajdonít magának, vagy kicsit kevésbé fáradtnak tünteti fel magát. A cél mindig ugyanaz: gördülékennyé tenni a beszélgetést.

Itt minden egyes mondat lehet hazugság, és egyik sem tűnik megtévesztésnek. Ez a társas érintkezés kenőanyaga: csökkenti a súrlódást, és lehetővé teszi, hogy két ismeretlen ember kellemetlenség nélkül váljon el. Nehéz lenne hazugságnak nevezni, pedig technikailag az.

Az ilyen mondatok automatikusan hangzanak el, anélkül hogy az ember tudatosan úgy döntene: hazudni fog. Nem mérlegeli az igazságot és a hazugságot, hanem kiválasztja a megfelelő választ. Ezért a felvételen úgy hallja a saját szavait, mintha valaki más mondta volna őket, és gyakran nem ismeri el azonnal, hogy nem mondott igazat.

Ebből fontos következtetés adódik a hazugság felismerésével kapcsolatban. Mivel az apró hazugságok teljesen természetesen hangzanak el, és nem járnak együtt szorongással, értelmetlen az idegesség jeleit keresni. Az lesz ideges, aki valami fontosról hazudik, és kockázatot vállal, nem pedig az, aki megdicsérte valaki más cikkét.