Mennyi pénzt bízol egy idegenre

A résztvevők nem látják egymást, és csak egyszer játszanak. A második játékost semmi sem köti: mindent megtarthat magának, és ennek nem lesz következménye. Ha kizárólag a saját érdeke alapján döntene, az első játékosnak egyáltalán nem kellene adnia semmit.

A gyakorlatban másképp alakul. Az első játékos átlagosan körülbelül a felét adja oda, a második pedig nagyjából a kapott összeg harmadát adja vissza. Ez több tucat országban is megismétlődik, bár az arányok jelentősen eltérnek.

A harmadik oszlop az oka annak, hogy kitalálták a játékot. Megmutatja a különbséget az önérdekét követő ember modellje és aközött, ahogyan az emberek valójában viselkednek, ráadásul valódi pénzzel.

A legerősebb tényező az, hogy láthatjuk-e a partnerünket, vagy megtudhatunk-e róla bármit. Már egy fénykép vagy egy közös, apró részlet is észrevehetően növeli az átadott összeget, pedig a nyereségre ez egyáltalán nincs hatással.

A második tényező az ország és a környezet. Ahol a felmérések szerint magasabb az általános bizalom szintje, ott a játékban többet adnak át. Ez az összefüggés egy országon belüli régiók szintjén is megfigyelhető.

Külön történet az oxitocin belélegzésével a bizalomra gyakorolt hatás vizsgálata. Az első kutatások látványos eredményt hoztak, amely aztán elterjedt a népszerű cikkekben, de a nagy léptékű megismétlések nem erősítették meg, ezért ma óvatosan kezelik ezt a kutatási irányt.

Egy másik eredmény az elvárásokkal kapcsolatos. A visszaadott összeget nem a második játékos jelleme, hanem leginkább az határozza meg, hogy mennyit kapott: a nagylelkűséget a bizalom jeleként érzékelik, és ugyanígy válaszolnak rá.

A játéknak van olyan változata is, amelyben nincs megháromszorozás, így az átadás nem jár nyereséggel. Ilyenkor észrevehetően kevesebbet adnak át, és ez fontos részlet: a kísérletekben a bizalom nemcsak a több visszakapás reményén alapul, hanem a kölcsönös nyereség lehetőségén is.