Miért tartották istennek a fáraót

Ez a felépítés magyarázza a lényeget. Az országban rengeteg rítust végeztek, és formálisan mindegyik a fáraó feladatának számított: a papok a helyetteseiként jártak el. Egy ember fizikailag nem lehetett mindenütt jelen, a hivatalos feljegyzések szerint azonban mégis ott volt.

Ebből következett a felelősség is. Ha gyenge volt az áradás, és rossz lett a termés, azt nem pusztán az időjárással magyarázták: úgy tartották, hogy felborult a rend, és ezért az volt felelős, aki a második szinten állt.

Az elképzelések idővel változtak. A korai időszakokban az uralkodó alakja közelebb állt az istenihez, később pedig inkább az isten megbízásából cselekvő fiú szerepe került előtérbe. Háromezer év alatt nem alakult ki teljes egységesség.

Ennek a felépítésnek a gyakorlati értelme azonnal látható. Egyesítette a hatalmas országot anélkül, hogy minden területen állandó hadsereget kellett volna fenntartani: a hatalom nemcsak az erőn alapult, hanem azon a gondolaton is, hogy a hiánya a világrend szétesését jelentené.

Erről árulkodik az egyiptomi gondolkodás legfontosabb fogalma is: a káosszal szembeállított rend. Az uralkodó feladata az volt, hogy fenntartsa az előbbit, és megakadályozza az utóbbit, és ezek a szavak a rítusokat, az igazságszolgáltatást és a határok védelmét is leírták.

Hasonló felépítések más társadalmakban is megjelentek: az uralkodó mint az ég fia, mint felkent vagy mint egy istenség leszármazottja. A részletek különböztek, a funkció azonban ugyanaz volt: összekapcsolni a hatalmat a világ rendjével.