Mit mértek Ozirisz ítéletén

Az egyiptomi mumifikálás furcsának tűnik, amíg meg nem érted a logikáját. A balzsamozás során az agyat eltávolították és kidobták, mert haszontalannak tartották. A szívet ezzel szemben a testben hagyták, vagy visszatették a helyére. „Ibnek” nevezték, és egyszerre jelentette az értelmet, az emlékezetet, a lelkiismeretet és a jellemet, vagyis mindazt, amit ma a fejhez kapcsolunk.

Innen ered az ítélet története is. A szív itt nem a szerelem jelképe, hanem az egyetlen tanú, aki mindent tud az emberről, hiszen ő maga mindent feljegyzett benne. A Halottak könyvében külön varázsige szól a szívhez: ne állj ellenem tanúként, ne mondj rólam többet a bírák előtt, mint kellene. Egy skarabeuszamuletre vésték, és az elhunyt mellkasára helyezték, így a tanút szó szerint lesúlyozták.

A toll Maat, az igazság és a világ rendjének istennője jelképe volt. Maat nem csupán azt jelentette, hogy „nem hazudsz”, hanem azt is, hogy minden a helyén van, a Nílus időben árad, a gabona kimérése tisztességes, a király pedig a trónon ül. A mérleg azt vizsgálta, hogy az ember ebben a rendben élt-e, vagy megingatta azt.

Gyakran mondják, hogy a szívnek könnyebbnek kellett lennie a tollnál. A papiruszokon látható ábrákon a serpenyők általában egy szinten állnak: nem az egyik túlsúlya számított, hanem az egyensúly. A mérlegelés előtt az elhunyt hosszú beszédet mondott, 42 tagadást, egyet-egyet minden bíróra. Ha nagyjából témák szerint rendezzük őket, ilyen kép rajzolódik ki.

A pontok több mint fele más emberekről és a közjóról szól: vízről, gabonáról, egy csónakról, mások könnyeiről. Az istenek és a templomok elleni vétkek is szerepelnek, de a lista a hétköznapi konkrétsága miatt marad emlékezetes. A sírfeliratokban pedig a tagadások mellett egy második, állító formula is szerepelt arról, hogy mit tett az ember.

És még egy részlet. A ránk maradt papiruszokon a tulajdonos soha nem veszítette el a pert, mindig felmentették. A tekercset egy konkrét személy számára készítették, és nem az eredmény krónikája volt, hanem útmutató és védőamulett: egy szöveg, amelynek működnie kellett.