A Hold forog, csak szinkronban a pályájával
Úgy tűnhet, mintha a Hold egyáltalán nem forogna: minden éjjel ugyanazok a sötét foltok, ugyanaz a mintázat. Valójában körülbelül 27,3 nap alatt fordul meg egyszer a tengelye körül, és pontosan ugyanennyi idő alatt kerüli meg a Földet. A logikát könnyű ellenőrizni: járd körbe az asztalt úgy, hogy közben végig a középen álló csészére nézel. Kívülről látszik, hogy egyszer megfordultál a tengelyed körül, noha végig a csésze felé néztél.
Ez az egybeesés nem véletlen, hanem kényszerű állapot. A Föld erősebben vonzza a Hold hozzánk közelebb eső felét, mint a távolabbit, ezért a Hold kissé megnyúlt ezen a vonalon: van rajta egy állandó „dudor”. Amíg a Hold gyorsabban forgott, a dudor előreszaladt, a Föld gravitációja pedig visszahúzta. A fékező hatás nagyon sokáig működött, míg a forgás össze nem hangolódott a keringéssel. Ezután már nem volt mit tovább fékezni: a dudor közvetlenül a Föld felé néz.
A kötött forgás azonban nem tökéletes. A pálya nem kör alakú, ezért a Hold hol gyorsabban, hol lassabban halad rajta, miközben a tengelye körül egyenletesen forog. Emellett a tengelye kissé meg is dől. A kettő együtt billegést okoz: körülbelül 8 fokkal jobbra-balra, valamint kissé fel és le. A korong széle mögül hónapról hónapra más-más kráterek bukkannak elő.
a Hold felszínéből összesen ennyi látható a Földről
A túlsó oldal nem sötét, csak más
A „sötét oldal” szerencsétlen elnevezés: ugyanannyi napfény éri, és ott is két hétig tart a nappal, illetve az éjszaka. Csak számunkra volt sötét. Az első felvételeket a Luna-3 űrszonda küldte 1959-ben, és a látvány meglepő volt: sehol sem voltak széles, sötét „tengerek”, csak világos, kráterekkel sűrűn borított kéreg. A tengerek a látható korong körülbelül harmadát, a túlsó oldalnak pedig mindössze néhány százalékát foglalják el.
A különbség valódi, a magyarázat azonban egyelőre csak vázlatos: a túlsó oldal kérge észrevehetően vastagabb, ezért az ősi lávának nehezebb volt áttörnie rajta és elárasztania a mélyebben fekvő területeket. Arról, hogy miért vastagabb, még mindig vita folyik.
Maga a kötött forgás viszont jól ismert jelenség: a Naprendszerben mindennapos. A Plútó és a Charon egymás felé fordul, a Jupiter nagy holdjai pedig a Jupiter felé.
- Hasonlítsd össze a különböző hónapokban készült teliholdfotókat: a kráterek mintázata a korong szélén kissé elmozdul
- Válassz ki egy krátert közvetlenül a szélén: egyes hónapokban látszik, máskor eltűnik a horizont mögött
- Nézd meg a túlsó oldalról készült fotókat: világos, tele van kráterekkel, és nem hasonlít az általad megszokott Holdra
- Ne várd, hogy egyetlen este alatt észrevedd a billegést, hetek alatt válik láthatóvá
- Ne nevezd sötétnek a túlsó oldalt: ugyanannyi napfény éri
- Ne mondd, hogy a Hold nem forog, mert forgás nélkül egy hónap alatt az egészet látnánk
Olvasd végig a Miqo alkalmazásban
Még 1 perc, a végén pedig kvíz. Itt találod: „Világűr → Hold”
Irányítsd ide a telefonod kameráját, és megnyílik az App Store vagy a Google Play.
Források
- A Hold forgási és keringési periódusai, valamint a libráció adatai: NASA
- a hozzávetőleg 3,8 cm-es éves távolodást lézeres távolságméréssel mérik (Lunar Laser Ranging)
- a túlsó oldal kérgének vastagsága: GRAIL-misszió