Mit láttak az intézményekben
A háborús bölcsődékben és árvaházakban a gyerekeket etették, kezelték és tisztán tartották. Ennek ellenére sokan nem gyarapodtak, elvesztették az érdeklődésüket a játék iránt, és lemaradtak a beszédfejlődésben. Azok voltak a legrosszabb helyzetben, akik egészen kicsiként kerültek oda, és gyakran váltogatták körülöttük a gondozó felnőtteket.
Az összehasonlítás meglepő eredményt hozott. A nehéz körülmények között az anyjukkal maradó gyerekek jobban voltak, mint azok, akik jól felszerelt intézményben éltek állandó felnőtt jelenléte nélkül. Vagyis nem a táplálkozással és nem is a higiéniával volt a gond.
- 1940-es évekMegfigyelések háborús bölcsődékben és árvaházakban: a gyerekek jó gondozás mellett is lemaradnak.
- 1951Megjelenik egy nemzetközi szervezet számára készült jelentés: az állandó felnőtt elvesztését komoly kockázatként ismerik el.
- 1950-es évekA kórházban fekvő gyerekekről készült filmek megváltoztatják a szabályokat: a szülőket ezután beengedik a gyerekükhöz.
- 1960-as évekMegjelennek a gyerekek elválás és viszontlátás közbeni viselkedését megfigyelő vizsgálatok. Az elmélet ellenőrizhető formát ölt.
A harmadik megfigyelés megváltoztatta a kórházakat. Korábban a szülők hetente egy órán át látogathatták meg a gyereküket, mert úgy gondolták, hogy a látogatások felzaklatják: utánuk sírtak. A megfigyelések megmutatták, hogy a sírás a kapcsolat fennmaradásának jele, míg a nyugodt, beletörődött gyerek azt jelezte, hogy már nem vár.
Mi került be az elméletbe
Az elméletet később többször pontosították és bírálták: a korai megfogalmazások túlbecsülték az anya szerepét, és alábecsülték az apák, nagyszülők és nevelők jelentőségét. A mai változat nem egy konkrét szerepről, hanem egy állandóan jelen lévő felnőttről beszél.
Olvasd végig a Miqo alkalmazásban
Még 1 perc, a végén pedig kvíz. Itt találod: „Sötét történelem → Gyerekek a háborúban”
Irányítsd ide a telefonod kameráját, és megnyílik az App Store vagy a Google Play.
Források
- A háborús bölcsődékben élő gyerekeket Anna Freud és Dorothy Burlingham figyelte meg
- az elválás fejlődésre gyakorolt hatásáról szóló 1951-es jelentést John Bowlby készítette. A későbbi kutatások pontosították az állandó gondozó felnőtt szerepét