Ugyanaz a történet más utakon
A történet néhány ismerős fordulatra épül. A sofőr éjjel felvesz egy lányt az országúton, a lány megad egy címet, ő pedig egy kanyarban hátrafordul - az ülés üres. A címen egy idős nő nyit ajtót: a lánya néhány évvel korábban annál a kanyarnál halt meg. Egyes változatokban az utas egy kendőt hagy az autóban, amelyet később a sírján találnak meg.
1942-ben Richard Beardsley és Rosalie Hankey folkloristák a California Folklore Quarterly folyóiratban elemezték a történet 79 lejegyzett változatát. 1981-ben Jan Harold Brunvand egy olyan könyv címébe emelte, amely széles körben elterjesztette a „városi legenda” kifejezést. A változatok régebbiek az autónál: azokban egy lovas ülteti fel maga mögé a stopposnőt. A közlekedési eszköz változik, a történet nem.
Az arány fontos. A történet szinte minden eleme hétköznapi: eső, késői időpont, egy konkrét kanyar, egy cím, egy név. A világ szabályait egyetlen részlet szegi meg. Az ilyen történeteket - hétköznapi részletek egy kivétellel - szívesebben adják tovább, mint a teljesen fantasztikusakat; ezt történetek megjegyzését vizsgáló kísérletek is kimutatták, bár a hatás nagyságáról vita folyik.
Eső, késői időpont, egy konkrét kanyar, egy cím és egy név. Mindezt könnyű elképzelni, és szinte ellenőrizni is lehet.
Pontosan egy részlet: az utas eltűnik a bezárt autóból. Csak egy - ezért a történet nem oldódik mesévé.
Nem a történetnek, hanem a mesélőnek hiszel
Szinte soha nem magával a mesélővel történt. Egy kolléga testvérével, egy szomszéd barátnőjével, egy sofőrrel, akit egy ismerős ismer. A lánc rövid, mindössze egyetlen közvetítőből áll, mégis kellemetlen ellenőrizni: nem egy idegenben kételkedsz, hanem egy hozzád közel álló emberben.
Aztán működésbe lép az ismétlés. Minél gyakrabban hallasz egy állítást, annál igazabbnak tűnik - ezt a hatást az 1970-es évek óta vizsgálják kísérletekben. Közben elhalványul a forrás: idővel maga a történet megmarad az emlékezetedben, de az már nem, honnan származik és milyen megszorítás kísérte. Csak az érzés marad meg, hogy valakitől hallottad, akiben meg lehet bízni.
Hétfő - egy kolléga megemlíti a dohányzóhelyen, szerda - ugyanaz a történet felbukkan egy chatben, a hétvégére pedig még ketten továbbmesélik. Semmi újat nem tudtál meg, vasárnapra mégis közismertnek tűnik. Minta, nem mérés.
Harmadszor pedig ott a helyi kötődés. Minden mesélő a saját útjára helyezi át az utast: arra a bizonyos kereszteződésre, arra a bizonyos kilométerre. Az út valódi, és ott tényleg történt baleset. Az ellenőrizhető rész alátámasztja az ellenőrizhetetlent. Dokumentálva közben csak maga a történet és az országon belüli terjedése van - egyetlen eltűnt utas sem.
- Kérdezd meg, pontosan kivel történt: a válasz szinte mindig egy ismerős ismerőse
- Számold meg a lehetetlen részleteket: a vándorló történetben általában csak egy van
- Keress rá ugyanerre a történetre egy másik városban - többnyire ott is létezik, csak másik kanyarral
Miért tűnik hihetőnek a stoppos nő története?
Miért teszi hihetőbbé a pletykát az ismétlés?
Források
- R. Beardsley, R. Hankey, „The Vanishing Hitchhiker”, California Folklore Quarterly, 1942. J. H. Brunvand, „The Vanishing Hitchhiker: American Urban Legends and Their Meanings”, 1981. Illuzórikus igazsághatás: Hasher, Goldstein, Toppino, 1977
A sorozat folytatása: „Városi legendák”
2 cikk teljes terjedelmében az oldalon, még 3 az alkalmazásban
