A piramis felépítése
Néhány ezer hivatalnok képtelen közvetlenül irányítani egy hatalmas területet. Ezért közvetítőkre van szükség: olyan emberekre, akik beszedik az adókat, katonákat toboroznak, és helyben felelnek a rendért.
- Gyarmattartó központ: kisszámú közigazgatás
- Közvetítő csoport: állások, iskolák, kiváltságok
- Mindenki más: adók és munka, hozzáférés nélkül a felső szinthez
Innentől a mechanizmus magától működik. A közvetítő ragaszkodik a helyéhez, mert a hatalom elvesztésével mindent elveszítene; a többiek a közvetítőben látják az elnyomót, mert ő megy el az adóért, és ő áll közöttük és a döntéshozók között.
A kulcslépés az, hogy a különbséget írásban is rögzítsék. Amíg a csoporthoz tartozás változó, a megosztottság elmosódik. Amint bekerül egy dokumentumba, népszámlálásba vagy külön választói névjegyzékbe, a határ merevvé és örökletessé válik.
Hogyan nézett ki
- Külön választói névjegyzékekBrit-Indiában a 20. század elején vallási alapon külön választói névjegyzékeket vezettek be: ezentúl mindenki csak a saját csoportjához tartozókra szavazhatott.
- Bejegyzés az okmánybaA mandátumos Ruandában a csoporthoz tartozást bevezették a személyazonosító okmányokba, így a korábban változékony megosztottság életre szólóvá és örökletessé vált.
- Toborzás a hadseregbeA gyarmati hatóságok főként bizonyos népekből toboroztak katonákat, „harciasnak” nyilvánították őket, majd más népek között állomásoztatták őket.
Minden esetben ugyanaz volt a lényeg: a különbségek korábban is léteztek, de nem voltak merevek. A közigazgatási gépezet különböző jogokkal rendelkező kategóriákká alakította őket, és ezzel valóságossá tette ezeket a különbségeket.
A legnehezebb időszak a gyarmattartó központok kivonulása után kezdődött. Az állam ahhoz a csoporthoz került, amelyet évtizedeken át felül vagy éppen alul tartottak, így a hatalomért folyó vita azonnal arról kezdett szólni, hogy ki számít közülük valónak.
A módszer túlélte a gyarmatokat. Ugyanez a séma működik ott is, ahol előnyös, ha az emberek egy közös probléma miatt egymást hibáztatják: a szomszédos részleget, az újonnan érkezőket, a másik generációt - bárkit, csak ne azokat, akik az elosztásról döntenek.
Mi a lényege az „oszd meg és uralkodj” módszernek?
Mi tette különösen tartóssá a megosztottságot?
Források
- A gyarmatosítás történészei a kijelölt közvetítő csoportra való támaszkodást, valamint az etnikai és vallási kategóriák népszámlálásokban és dokumentumokban való rögzítését a kormányzás tipikus gyakorlataként írják le. A Brit-Indiában vallási alapon külön választói névjegyzékeket 1909-ben vezették be, a csoporthoz tartozás személyazonosító okmányokban való rögzítése pedig a mandátumos Ruandában az 1930-as évekre tehető. Az ilyen gyakorlatok és a későbbi konfliktusok kapcsolatát a szakirodalom tárgyalja
A sorozat folytatása: „Gyarmatok”
2 cikk teljes terjedelmében az oldalon, még 2 az alkalmazásban
