Hogyan váltak függetlenné a gyarmatok

Az első forgatókönyv előkészítést feltételezett: választásokat, a kormányzás átadását, a tisztviselők képzését és a határok egyeztetését. Évekig tartott, de működő intézményeket hagyott maga után.

A harmadik forgatókönyv volt a legpusztítóbb. A háború vagy válság által legyengített gyarmattartó hatalom néhány hónapon belül bejelentette távozását, anélkül, hogy lett volna ideje kijelölni a határokat vagy átadni a kormányzást, így az új vezetésnek egyszerre kellett mindennel szembenéznie.

A második világháború megváltoztatta az erőviszonyokat. A gyarmattartó hatalmak elszegényedve kerültek ki belőle, miközben a gyarmatok hatalmas emberi és erőforrás-hozzájárulást adtak, és jogot szereztek arra, hogy követelésekkel álljanak elő. A két új szuperhatalom sem viseltetett rokonszenvvel a gyarmatbirodalmak iránt.

A számítások is megváltoztak. A területek erővel való megtartása többe kezdett kerülni, mint amennyit hozott, és egyes esetekben a távozásról költségvetési, nem pedig ideológiai okokból döntöttek.

A gazdasági függőség is gyakran fennmaradt. Az utak a kikötőkhöz vezettek, nem pedig a térségeket kötötték össze, a termelés pedig egy-két áru kivitelére rendezkedett be, és mindezt néhány év alatt lehetetlen volt átalakítani.

Ezért alakultak ennyire eltérően a végkimenetelek. A hasonló helyzetből induló országok között nagy különbségek alakultak ki, amit nem egyetlen tényező, hanem több tényező együttese magyaráz: az, ahogyan a gyarmattartó hatalom távozott, az örökül hagyott intézmények, az erőforrások és az, amit az első kormányok tettek.