A szégyenhez olyan tanú kell, aki felismer
A szégyen kevésbé magáról a tettről, inkább a tanúról szól. Kell hozzá valaki, aki a történteket éppen hozzád tudja kötni: az arcodhoz, a nevedhez, a holnapi megítélésedhez. Ezért ugyanaz a csínytevés máshogyan hat idegenek között egy másik városban, mint a lépcsőházi szomszédok előtt.
A tömegben ez a kapcsolat megszakad. Sötétség, egyforma ruhák, kapucnik, száz hát vesz körül - eltűnnek azok a jelek, amelyek alapján ki lehet szúrni a többiek közül. A közeledben lévők figyelme már nem személy szerint rád irányul, és elhallgat a belső megfigyelő, aki általában azt kérdezi: „Hogyan mutat ez kívülről?” Ehhez társul a felelősség elmosódása: ha mindenki kiabál, nem egyvalaki kiabál.
A legszemléletesebb próba Edward Diener és kollégái 1976-ban publikált halloweeni kísérlete volt. Az édességért érkező gyerekeket beengedték az előszobába, megkérték őket, hogy egy cukorkát vegyenek el, majd magukra hagyták őket. Néhány gyerektől előtte megkérdezték a nevét és a címét, másoktól nem; egyesek egyedül, mások társaságban érkeztek.
A név nélkül, társaságban érkező gyerekek 10-ből majdnem 6 esetben vettek el többet. Egyedül, nevüket és címüket megadva 10-ből kevesebb mint 1 esetben.
Nem a lelkiismeret tűnik el, hanem a kitűnéstől való félelem
Az első magyarázat egyszerűnek hangzott: a tömeg feloldja a gátlásokat, és előtör belőlünk a vad oldal. Laboratóriumi ismétlésekben azonban a hatás gyengébbnek bizonyult, mint a róla szóló beszámolók alapján gondolnánk, a későbbi kutatások pedig másként írják le a mechanizmust. Amikor feloldódsz a tömegben, nem maradsz szabályok nélkül - csak nem a saját mércédhez méred magad, hanem ahhoz, amelyet a csoport itt és most szab meg.
A tömegben az ember elveszíti az erkölcsi érzékét, és elvadul.
Mércét vált. Egy kísérletben az orvosi egyenruhára emlékeztető öltözéket viselő, névtelen résztvevők szelídebben viselkedtek, mint az azonosíthatók: a névtelenség az öltözék sugallatát erősítette fel, nem a kegyetlenséget.
Ezért fordulhat elő, hogy egyes tömegek jobban viselkednek, mint az emberek külön-külön. Egy önkéntes emberláncban vagy egy stadionban, ahol mindenki énekel, a névtelenség ugyanúgy oldja a nevetségessé válástól való félelmet. Nem a lelkiismeret tűnik el, hanem a kitűnéstől való óvatosság - azt pedig, hogy merre visz, az dönti el, mit tesz körülötted a többség.
Ezért nem a tömeg mérete számít, hanem az, mennyire kivehető benne az egyes ember. Öt, egymást névről ismerő ember között erősebb a szégyenérzet, mint kétszáz idegen között, egyforma sálban.
Miért gyengülhet a szégyen a tömegben?
Mi alakítja legerősebben a viselkedést névtelen tömegben?
Források
- Diener, Fraser, Beaman, Kelem, „A deindividuációs változók hatása a halloweeni édességgyűjtő gyermekek lopására”, Személyiség- és Szociálpszichológiai Folyóirat, 1976
- Johnson, Downing, ugyanott, 1979
- Postmes, Spears, a deindividuáció metaelemzése, Pszichológiai Közlemények, 1998
A sorozat folytatása: „Tömegpszichológia”
3 cikk teljes terjedelmében az oldalon, még 3 az alkalmazásban
