Úgy tanultad meg, mint a biciklizést
Szinte semmi sem maradt meg epizódokként abból, ami 3-4 éves korod előtt történt veled: az az agyi rendszer, amely a emlékeket szavakkal és dátumokkal tagolt történetté rendezi, később érik meg. Egy másik rendszer viszont szinte kezdettől működik - az, amely nem eseményeket, hanem cselekvéssorokat jegyez meg. Ez őrzi a biciklizést, a gépelést és a hazavezető utat is.
Ide rögzültek a szülői minták: milyen hanglejtéssel kezdődik a veszekedés, meddig tart utána a hallgatás, milyen arcot vág valaki egy másodperccel a kiabálás előtt, mit tesznek, amikor félnek. Nem megkérdőjelezhető szabályként - hanem mozdulatként, amely egyszerűen megtörténik.
Ezért olyan különös az ismétlődés élménye. Nem arra emlékszel, hogy anyád is így csinálta - már a saját hangodon hallod kimondva a mondatát. Az inger és a reakció közé nem fér be egy gondolat: a tested gyorsabb. És akkor szól a leghangosabban, amikor fáradt vagy, keveset aludtál vagy megijedtél: terhelés alatt az megy a legkönnyebben, amit a legtöbbet gyakoroltál.
Nem a gyerekkor öröklődik, hanem a róla szóló történet
A nyolcvanas évek végén pszichológusok kitaláltak egy vizsgálatot: körülbelül száz nőt kérdeztek részletesen a saját gyerekkoráról még a várandósság alatt, majd egy évvel később megnézték, hogyan viselkedik velük az 1 éves gyermekük. Az előrejelzés nagyjából 4 esetből 3-ban beigazolódott. Később ezt egyszerre 18 mintán is újraszámolták - az egyezések aránya ugyanannyi maradt.
Körülbelül ilyen gyakran egyezett a gyermek viselkedése az anya gyerekkoráról szóló beszámolója alapján adott előrejelzéssel
A legváratlanabb az volt, hogy nem a gyerekkor nehézsége jelzett előre. A nehéz múlttal élő nők gyermekei ugyanilyen gyakran voltak nyugodtak és biztonságosan kötődők, ha az anya összefüggően tudott mesélni a múltról: részletekkel, a fájdalom elismerésével, szépítés nélkül, és anélkül, hogy a mondat közepén belemerült volna a sértettségébe. A töredezett vagy megszépített beszámoló az ismétlődést jelezte előre.
A magyarázat hiányát maguk a kutatók is elismerik: az, ami kívülről látható - hogy az anya mennyire érzékenyen reagál a sírásra -, a kapcsolatnak csak egy részét fedi le. A többi valami olyanon múlik, amit eddig nem sikerült igazán megmérni.
A szülő gyerekkoráról szóló beszámolója és a gyermek viselkedése közti kapcsolat mintáról mintára megismétlődik, de arról még mindig vita folyik, pontosan mi tartja fenn
Ezért itt az, hogy „öröklődik”, nem azt jelenti, hogy „előre elrendelt”. Valószínűségi eltolódásról van szó: a minta az egyik reakciót teszi a leggyorsabbá, de nem ez az egyetlen elérhető reakció.
Miért tör ki gyorsabban az ismerős reakció, mint a gondolat?
Mi segít, hogy ne add tovább a mintát?
Források
- P. Fonagy, H. Steele, M. Steele, Child Development, 1991
- M. van IJzendoorn, az Adult Attachment Interview előrejelző erejének metaanalízise, Psychological Bulletin, 1995
A sorozat folytatása: „Gyermekkor”
3 cikk teljes terjedelmében az oldalon, még 3 az alkalmazásban
