Miért úgy szólnak hozzád az önmagadról alkotott gondolataid?
Figyeld meg, hogyan gondolkodsz magadról egy rossz napon. „Minek vágsz bele?”, „Szedd össze magad!”, „Már megint csak félmunkát végzel.” Az önmagadról szóló gondolat valamiért tegezve fordul hozzád - mintha lenne valaki más a fejedben, aki kommentál. A leírások nem így épülnek fel. A megszólítások igen.
E forma eredetét Lev Vigotszkij pszichológus írta le. 3-5 évesen a gyerek hangosan kommentálja, amit csinál: „na, most a piros, óvatosan, ne öntsd ki”. A szavak gyakran nem a sajátjai - a felnőtt megfogalmazásait és hanglejtését alkalmazza magára. Az iskolakezdéshez közeledve a hangos beszéd egyre inkább mormolássá és suttogássá válik, majd elnémul, bár sok gyereknél az alsó tagozatban is hallható. Mindkét szerep megmarad: az is, aki utasít, és az is, aki engedelmeskedik. Csak most már egy fejen belül vannak.
A feladat közbeni hangos önbeszéd nem rendellenesség, hanem óvodáskorban normális: a megfigyelők szinte minden gyereknél megtalálják
Ezért olyan rövid és parancsoló a belső beszéd. Nem mérlegel, hanem utasít - mert utasításokból nőtt ki.
Hogyan lesz egy mondatból szabály?
A gyerek nem az egész jelenetet őrzi meg. Következtetést von le magáról: ha így beszélnek velem, akkor valami nincs rendben velem. Egy konkrét eset - sorban állás a boltban, idegenek pillantásai, fáradt anya - általános szabállyá sűrűsödik.
A szabály ezután már az eredeti jelenet nélkül él tovább. Ezért felnőttként gyakrabban emlékszel az érzésre, mint arra az epizódra, amelyből fakadt. A „ne képzelődj” után megmarad az a meggyőződés, hogy nem bízhatsz a saját érzeteidben, és előbb másoknál kell ellenőrizned őket. A „mit szólnak majd az emberek” után az, hogy folyton szem előtt vagy, és bármilyen állapotban tartanod kell magad. A „csinálhattad volna jobban is” után pedig az, hogy amit megtettél, az nem számít, a mérce pedig mindig kicsit magasabban van annál, ahol épp tartasz.
A kész szabály ott bukkan fel, ahol nincs idő gondolkodni: fáradtságban, sietségben, mások értékelésekor. Egy másik tipikus helyzet, amikor te magad mondasz valamit egy gyereknek, és idegen hanglejtést hallasz a saját hangodban. Fontos pontosítás: hogy egy konkrét gyerekkori mondat felnőtt belső kritikussá válik, azt főként terápiában elhangzó beszámolókból tudjuk, ennek a kapcsolatnak a pontos erőssége nem ismert. Magát a beszéd kívülről belülre kerülését viszont közvetlenül meg lehet figyelni gyerekeken.
Olvasd végig a Miqo alkalmazásban
Még 1 perc, a végén pedig kvíz. Itt találod: „Pszichológia → Gyermekkor”
Irányítsd ide a telefonod kameráját, és megnyílik az App Store vagy a Google Play.
Források
- Az az elképzelés, hogy a belső beszéd a külső beszédből nő ki: L. Sz. Vigotszkij, „Gondolkodás és beszéd”, 1934. Laura Berk az 1980-90-es években rendszeresen megfigyelte a gyerekek feladatvégzés közbeni hangos beszédét