Miért távolodnak el az elkerülő típusúak

Az egyéves gyerekek klasszikus megfigyelésében - rövid különválás az anyától, majd a visszatérése - néhány kisgyerek meglepően nyugodtan viselkedett. Az anya kiment: ők tovább tologatták az autót. Visszajött: nem futottak elé, inkább a játék felé fordultak. Kívülről úgy tűnt: „egyedül is jól vannak”.

Egészen addig, amíg érzékelőket nem kapcsoltak rájuk. Ezeknek a gyerekeknek a pulzusa legalább annyira megemelkedett, mint azoké, akik sírtak, és lassabban is nyugodott meg. Egyes vizsgálatokban a nyálukban a stresszhormon szintjének erősebb emelkedését is találták - igaz, a minták kicsik voltak, és az eredmények nem mindenhol egyeznek. A viselkedésük volt nyugodt, nem a szervezetük.

Ez az a mechanizmus, amely később a felnőtt kapcsolatokban bontakozik ki. Ezt deaktivációnak nevezik: nem azt, hogy „nem érzek semmit”, hanem azt, hogy „nem jelzem, és igyekszem nem észrevenni, hogy ott van”.

A gyerek nem választ stratégiát, hanem talál egy működőt. Ha a felnőtt sírásra gyakrabban távolodott el, ingerült lett, vagy azt követelte, hogy „hagyd abba”, a szükséglet jelzése nem közelséget, hanem elutasítást hozott. Kevésbé megterhelő nem szólni. Így a szorongás és a közelség egy csomóba kötődik: minél közelebb kerül valaki, annál hangosabb a szorongás - és annál inkább kell a távolság, hogy lecsillapodjon.

A felnőtt változat ismerős. Beszélgetés „rólunk” - és hirtelen nagyon fontos befejezni a munkát. Egy különösen meghitt este után - egy nap rövid válaszokkal. A szakítás „rendben” zajlik, a hiányérzet pedig késve érkezik, mintha nem is oda tartozna.

Felnőtteknél is ugyanez az eltérés. Gyerekkorukról szóló interjúkban az elkerülő stílusú emberek a kapcsolataikat nem különösebben fontosnak, a szüleiket pedig „átlagosnak” írták le, de a különválásról és elutasításról szóló kérdéseknél a bőrvezetésük erősebben emelkedett, mint másoké.

A partner érzi a hidegséget, és felerősíti a jelzést: megkérdezi, mi a baj, beszélgetést követel, közelebb lép. Az elkerülő fél számára ez nem az, hogy „végre melegség”, hanem nagyobb terhelés - ezért még egy lépést hátrál. Bezárul a kör: mindketten pont azt teszik, ami beindítja a másikat.

És egy fontos részlet: a visszahúzódás nem egyenlő a közönnyel. Amikor elkerülő stílusú embereknek egy második, a figyelmüket lekötő feladatot adtak, a félresöpört, szakításról szóló gondolatok maguktól visszatértek. A stratégia fenntartásához erőforrás kell - fáradtság alatt átereszt.