Ugyanaz a hiba, két különböző reakció
Elfelejtettél egy fontos napot a barátnődnek. Ezután két dolog történhet, kívülről szinte megkülönböztethetetlenül. Az egyik esetben maga az epizód jár a fejedben: nem írtál, nem telefonáltál, ő várt. A másikban te magad pörögsz: milyen barátnő vagyok ezek után, velem mindig ez van.
Ilyenkor összekeverednek a szavak. A beszélgetésekben felváltva mondjuk, hogy „szégyellem magam” és „bűnösnek érzem magam”, ezért egyetlen mondatból nem lehet megérteni, mit él át valaki. Leggyakrabban mindkét érzés egyszerre jelenik meg - az a kérdés, melyik az erősebb. A különbség nem a szavakban, hanem abban látszik, mi történik ezután.
Tegnap egy apróság miatt ráförmedtem a lányomra.
És mit éreztél utána?
Azt, hogy szörnyű anya vagyok. Egész este rá sem tudtam nézni.
Mi lenne, ha másképp mondanád: rákiabáltam, és ez igazságtalan volt?
Akkor odamentem volna bocsánatot kérni. Így csak átmentem egy másik szobába.
Itt jól hallható a váltás. Amíg az értékelés azon van, hogy „szörnyű anya vagyok”, nincs mit tenni: egy este alatt nem tudod átformálni magadat. Amint visszatér oda, hogy „rákiabáltam”, megjelenik egy cselekvés, amelynek van címzettje.
Mire irányul az értékelés
A pszichológusok ezt ugyanannak az értékelésnek a különböző célpontjaiként írják le. A megkülönböztetést Helen Block Lewis javasolta 1971-ben, és azóta is tartja magát: a bűntudat a viselkedést, a szégyen pedig a személyiséget veszi célba. A két célpont között köztes lépések is vannak.
- Ilyen vagyok
- Ilyen ember vagyok
- Ezt tettem
- Akkor történt
Alul egy konkrét eset van, felül pedig te egészében. Minél magasabbra kerül az értékelés, annál kevesebb benne a helyrehozható rész: egy tettnek van címzettje és módja a jóvátételre, az „ilyen vagyok” kijelentésnek viszont egyik sincs.
Ezért a bűntudat általában az emberek felé lök, a szégyen pedig eltávolít tőlük. June Tangney és kollégái ezt számos mintán kimutatták: a bűntudatra való hajlam összefügg a bocsánatkéréssel és az empátiával, a szégyenre való hajlam pedig az elkerüléssel, a védekezéssel és a haraggal. Ezek önbeszámolók és korrelációk, ezért az összefüggés tartós, de nem megkérdőjelezhetetlen: a szégyen nem mindig romboló, és a bűntudat sem mindig hasznos.
A célpont a tett. Arra késztet, hogy helyrehozd: kérj bocsánatot, javítsd ki, térj vissza az emberhez.
A célpont te magad vagy. Arra késztet, hogy eltűnj: ne nézz rá, ne hívd fel, tereld el a témát.
Olvasd végig a Miqo alkalmazásban
Még 1 perc, a végén pedig kvíz. Itt találod: „Pszichológia → Szégyen és bűntudat”
Irányítsd ide a telefonod kameráját, és megnyílik az App Store vagy a Google Play.
Források
- Helen Block Lewis, „Shame and Guilt in Neurosis” (1971)
- June Tangney és Ronda Dearing, „Shame and Guilt” (2002)