Miért mutatja meg a bank az idős kori arcodat

Amikor a 30 évvel későbbi önmagadra gondolsz, ugyanazok az agyterületek aktiválódnak, mint amikor egy idegenre gondolsz. Ezen a szinten a különbség a „mostani én” és a „későbbi én” között szinte akkora, mint az „én” és a „valaki más” között.

Innen érthető meg a megtakarítások örök problémája. Félretenni a pénzt annyit jelent, mint odaadni valakinek, akit alig tudsz elképzelni, és aki iránt nem érzel különösebb együttérzést. Ma elkölteni viszont azt jelenti, hogy megajándékozod a jelenlegi önmagadat, akit ismersz és könnyű megértened.

A résztvevőknek megmutatták a saját, egy programmal megöregített fényképüket, és rövid ideig kapcsolatba léphettek vele egy virtuális környezetben. Ezután feltették nekik a szokásos kérdést: hogyan osztanának fel egy feltételezett összeget a jelenlegi kiadások és a megtakarítás között.

Akik a megöregített arcot látták, észrevehetően többet tettek félre, mint azok, akik a róluk készült szokásos képet látták. A hatás nem a meggyőzésből vagy számításokból fakadt, hanem abból, hogy a jövő absztrakt alakja hirtelen arcot kapott.

A módszer elterjedt a pénzügyi alkalmazásokban: némelyik megöregített portrét mutat, mások pedig részletesen leírnak egy napot 30 év múlva. Egy fontos megszorítás: a kísérletek kis létszámúak voltak, a hatást közvetlenül a kép megmutatása után mérték, a hosszú távú következményeket pedig alig vizsgálták.

Ugyanez a mechanizmus magyarázza a halogatást általában. A jövő heti feladatot a jövőbeli énedre bízod, aki a fejedben energikus, szabad és tele van erővel. Ahogy közeledik a határidő, egyre világosabbá válik, hogy ugyanarról az emberről van szó, ugyanazokkal a körülményekkel szembenézve.