Mit mutattak az adatok
Egy város lakóinak több éven át tartó megfigyelése lehetővé tette a kapcsolatok feltérképezését: ki kivel barátkozik, és ki kinek a szomszédja. Kiderült, hogy a magányérzet klaszterekben jelenik meg, nem véletlenszerűen elszórva.
A kapcsolat nemcsak a közvetlen barátok között volt megfigyelhető, hanem a hálóban egy-két lépéssel távolabb is. A magányos emberek idővel a háló szélére kerültek, és egyre kevesebb kapcsolatuk maradt.
- Magányosnak érzi magát
- Elutasítást vár
- Hűvösebben kommunikál
- A barát eltávolodik
Itt nem az érzés, hanem a viselkedés adódik tovább. A magányos ember óvatosabb, rövidebben válaszol, ritkábban hív másokat, így a beszélgetőpartnere a szokásosnál kevesebb melegséget kap, és egy idő után maga is hiányérzetet kezd érezni.
Mennyire hihetünk ennek
Az adatokban látható klaszterek megbízhatóak, a ragályosságra vonatkozó következtetés viszont vitatott: az emberek hasonlóság és közös körülmények alapján kerülnek közel egymáshoz, ezt pedig nehéz elkülöníteni a továbbadástól
A fő kifogás módszertani: a hasonló emberek nagyobb eséllyel barátkoznak egymással, miközben a közös körülmények, például a költözés, a munkahely és a lakókörnyék, mindenkire egyszerre hatnak. Mindkét magyarázat ugyanazt a mintázatot adja, mint a továbbadás.
Fontos, hogy ne keverd össze a magányt és az egyedüllétet. Itt a közelség szubjektív hiányáról van szó: valaki egy emberekkel teli szobában is érezheti ezt, miközben egyedül élve nem. A kutatások ezt az érzést mérik, nem a kapcsolatok számát.
Óvatosan így fogalmazhatunk: a magány koncentrálódik a kapcsolati hálókban, és ennek a koncentrációnak valószínűleg egy része azzal függ össze, hogy az emberek hatnak egymásra. Hogy mekkora ez a rész, nem tudjuk.
Gyakorlati szempontból az ugyanebben a vizsgálatban talált másik eredmény is fontos: a magány erősebben fennmaradt azok között, akik gyakran és szorosan tartották a kapcsolatot, mint a véletlenszerű ismerősök között. Vagyis a közeli körről van szó, nem a kapcsolati listádról.
A gyakorlati tanulságot a vita nem érinti, és mindkét irányban működik. Kevésbe kerül, ha rendszeresen figyelsz arra, aki eltávolodik, a háló szélén pedig éppen ez tartja fenn a kapcsolatot.
Mit mutattak az adatok a magány terjedéséről a kapcsolati hálóban?
Miért vitatott, hogy a magány ragályos lenne?
Források
- A magány közösségi hálókban való klasztereződésére vonatkozó adatok a Framingham-vizsgálatból származnak: a kutatók a barátok körében magasabb előfordulásról és a magányos embereknek a hálózat pereme felé tolódásáról számoltak be. A terjedésre vonatkozó következtetéseket bírálták, mert nehéz elkülöníteni egymástól a befolyást, a homofíliát és a közös külső körülményeket
A sorozat folytatása: „Magány”
3 cikk teljes terjedelmében az oldalon, még 3 az alkalmazásban
