Mely könyveket és miért tiltották be

Az első vád a hit elleni támadás volt. A Vatikán több mint négy évszázadon át vezette saját tiltott kiadványainak listáját. Szerepelt rajta Galilei „Párbeszéd”-e, amelyet az 1633-as perében elítéltek, Descartes és Hume könyvei, valamint Kant „A tiszta ész kritikája” című műve. Darwin „A fajok eredete” című könyve viszont sosem került fel a listára. Nem a tudományt tiltották általában, hanem azokat az állításokat, amelyek vitatták az egyház világmagyarázatát és az ember helyét benne.

A második vád a lázítás volt: azokat a szövegeket, amelyek az olvasót a hatalom elleni fellépésre ösztönözhették, elkobozták, néha pedig nyilvánosan elégették - ahogy Németországban 1933 májusában. A harmadik a szeméremsértés volt, és ez illeszkedett leginkább az adott kor illemről alkotott elképzeléseihez. 1857-ben Ernest Pinard francia ügyész egyszerre két könyv ügyében indított pert: a „Bovaryné” és „A romlás virágai” ellen. Flaubert-t felmentették, Baudelaire-t megbírságolták, és 6 verset töröltek a kötetből - a tilalmat csak 1949-ben oldották fel.

A „Huckleberry Finn kalandjai”-t szinte rögtön a megjelenése után levették a polcról: 1885 márciusában Concord város könyvtári bizottsága durvának, legfeljebb a nyomornegyedekbe valónak ítélte a regényt. Száz évvel később ismét elkezdték eltávolítani a könyvet - ezúttal az iskolai tananyagból, egy a szövegben több mint kétszázszor ismétlődő faji sértés miatt.

A vádak ellentétesek, de az indíték ugyanaz: megvédeni az olvasót az ártalomtól. Csak az változik, hogy az adott pillanatban mit tartanak ártalmasnak. Ezért a tiltólista többet árul el az összeállítójáról, mint a rajta szereplő könyvekről.

Valószínűleg te is észrevetted, hogy ma egy könyvről szóló vita nem a minisztériumban kezdődik, hanem egy iskolai chatben vagy a könyvtári tanács ülésén. Panasz pedig ritkán érkezik valakitől, aki elolvasta a könyvet és felháborodott rajta: gyakrabban egy másik kampányból átvett, kész címlista.

Négy évszázadon át a fő döntés még nyomtatás előtt született: a cenzor vagy az egyházi bizottság rányomta a pecsétet, és a könyv egyszerűen meg sem jelent. A mostani hullám fordítva működik - a könyv megjelenik, utána vitatkoznak róla, a döntés pedig megtámadható, és a könyv visszakerülhet a polcra. Ez nem jelenti azt, hogy az állami cenzúra eltűnt: sok országban továbbra is egy hivatal hagyja jóvá a tiltott művek listáját.

És még valami, amit a listák összeállítói általában megbánnak. 1960-ban egy brit bíróság engedélyezte „Lady Chatterley szeretője” csonkítatlan kiadását - az első, kétszázezres példányszámú kiadás egy nap alatt elfogyott. A per reklámként működött.