Hány boszorkányt végeztek ki valójában

Az alapot a bírósági iratok jelentik: a jegyzőkönyvek, az ítéletek és a kivégzések költségelszámolásai. Ahol a levéltárak hiánytalanul fennmaradtak, a szám pontosan ismert; a többi régióban a fennmaradt hányad alapján becsülnek, és ezt az arányt vetítik ki.

A görbe a lényeget mutatja: a perek nem az egész középkoron át zajlottak, hanem egy rövid időszakra sűrűsödtek a XVI. és XVII. század fordulóján - már a kora újkorban, a könyvnyomtatás és a vallásháborúk korában.

Ez felülírja a megszokott képet. A csúcs nem a sötét középkorra, hanem a tudományos forradalom idejére esett, és a vádakat gyakran világi bíróságokon tárgyalták, nem csak egyházi bíróságokon.

A harmadik pont magyarázza az eltérést. Amíg senki nem számolt a dokumentumok alapján, minden szám szóbeszéden alapult. Amint elkezdték régiónként átvizsgálni a jegyzőkönyveket, a becslések több tízezres nagyságrendben állapodtak meg.

A földrajz is számít. A perek rendkívül egyenlőtlenül oszlottak meg: egyes vidékeken ezres nagyságrendről beszélhetünk, a szomszédos területeken viszont csak egyesével fordultak elő. A különbséget a bíróságok működése magyarázza, nem a hiedelmek eltérése.

A megvádoltak összetételéről is érdemes beszélni. A többség nő volt, de egyes régiókban a férfiak aránya elérte a felét, néhol pedig meg is haladta - a megszokott kép nem mindenhol helytálló.

Azt is érdemes megérteni, miért maradnak ennyire tartósak a túlzó számok. Hatásosabban hangzanak, és jobban használhatók bármilyen vádhoz - az egyház, a tudomány vagy az állam ellen. A pontos, több tízezres szám önmagában is borzalmas, de nincs ugyanilyen hatása.

Az adatok minőségéről sem szabad megfeledkezni. A levéltárak egy része elveszett, ezért ezeknek a régióknak a becslései hozzávetőlegesek. A történészek a tartományról vitatkoznak, a nagyságrendről azonban nem: az eltérés néhányszoros, nem pedig több százszoros.