Miért jelentették fel a szomszédok a boszorkányokat

Európában a perek többségét nem egyházi, hanem rendes világi bíróságokon folytatták le, és panasszal kezdődtek. Nem felülről, hanem oldalról érkezett a kezdeményezés: egy szomszédasszony beállított, és azt mondta, hogy már két éve betegeskedik a jószága, és ez a nő a hibás. A hivatásos nyomozók néha szkeptikusabbak voltak a falusiaknál: egy nagy visszhangot kiváltó 1610-es ügy után a spanyol inkvizíció szigorított a bizonyítékokra vonatkozó követelményeken, és ott csaknem megszűntek a boszorkányság miatti kivégzések.

A XVI-XVII. századi angliai pereket vizsgáló történészek visszatérő történetre figyeltek fel. Olyan következetesen ismétlődött, hogy nevet is kapott: a visszautasított kérés modellje.

Ezután nem a logika, hanem a kellemetlen érzés működik. Aki visszautasította a kérést, emlékszik rá, hogy rossz szomszédként viselkedett: a szegények segítését kötelességnek tartották, ő pedig nem teljesítette. A vád megfordítja a szerepeket: most már a másik nő a bűnös. A modell jól leírja az angol falvakat, a németországi városi pereket viszont kevésbé.

A feljelentés ritkán volt hirtelen. A jegyzőkönyvekből látszik, hogy a panasz idejére a viszály gyakran már évek óta tartott: egy régi határvita vagy egy bántó szó egy temetésen. A hírnév lassan alakult ki, a vád csupán nevet adott neki. Azokat vették célba, akik nehezebben tudtak védekezni: a történészek becslése szerint a vádlottak körülbelül háromnegyede nő volt, többnyire idősebbek és mások jóindulatától függők.

A viszály és a baj közötti kapcsolat egyetlen dolgon, az időzítésen alapult. Senki sem vizsgálta, miért hullott el a tehén, elég volt, hogy ez utána történt. És minél kevesebb nap telt el, annál kevesebb kétely maradt.

A második hajtóerő már a bíróságon lépett működésbe. A megkínzott vádlott nőt arról kérdezték, kit látott a közelben, ő pedig azokat nevezte meg, akikkel maga is viszályban állt. Egy feljelentésből egy tucat lett: az 1620-as évek végén a német városokban hullámokban érkeztek az ügyek, míg a listákon már a városi elit tagjai is szerepeltek.

A tömeges perek nem azért értek véget, mert az emberek felhagytak a rontásba vetett hittel, még sokáig hittek benne. Ott értek véget, ahol a helyi bíróság többé nem volt a legfelsőbb fórum. A párizsi parlament elérte, hogy a boszorkányság miatt kiszabott halálos ítéleteket nála vizsgálják felül, és a többségüket hatályon kívül helyezte. A felülről érkező ellenőrzés, a kínzás korlátozása és a szigorú bizonyítékok után a szomszéd panaszából ismét szomszédok közötti viszály lett.