A kísérlet, amelyben szándékosan rontották el az ételt
David Neal és Wendy Wood pszichológusok próbára tették a dolgot. A vetítés előtt körülbelül száz néző kapott egy-egy vödör popcornt. Egyesek frisset kaptak, mások egy héttel korábban készültet: nedveset, ragacsosat, egyértelműen rossz ízűt. Senki sem tett úgy, mintha finom lenne: távozáskor őszintén alacsonyra értékelték.
Ezután kezdődött az érdekes rész. Azoknál, akik ritkán esznek popcornt moziban, a rossz íz megálljt parancsolt: észrevehetően kevesebbet ettek, mint a friss vödröt kapó szomszédaik. A mozizáshoz erősen kötődő szokással rendelkező nézőknél viszont alig volt különbség. Ugyanúgy elrágcsálták az állott popcornt, ahogy a frisset ették volna.
Egyhetes popcorn. Akik hozzászoktak, hogy moziban vesznek, alig lassítottak: az íz nem befolyásolta a döntésüket.
Ugyanaz az állott popcorn és ugyanazok a moziba járó törzsvendégek, de vetítés helyett videók az asztalnál. Itt észrevehetően kevesebbet ettek: a szokás nem költözött velük együtt a vödörrel.
A szokást a környezet indítja be, nem az íz
A szokás egy „jelzés → cselekvés” kapcsolat, amelyben a cél már nem játszik szerepet. A sötét, a szék, a film előtti reklámok, az öledben lévő vödör: ez az egész összeállítás sokszor azzal végződött, hogy a kezed a popcornért nyúlt. Elegendő ismétlés után a jelzés közvetlenül indítja be a mozdulatot, megkerülve a kérdést: „Egyáltalán meg akarom ezt enni?” Az íz csak utólag kerül sorra, ha egyáltalán.
Ezért nem működött az állott íz stopjelzésként. Egy olyan beszélgetésben volt érv, amelyre sosem került sor.
Ugyanebben a kísérletsorozatban arra kérték a nézőket, hogy a nem domináns kezükkel egyenek. Butaságnak tűnik, de megtöri a megtanult mozdulatot, ezért az erős szokással rendelkezők rögtön kevesebbet ettek a rossz ízű popcornból. Nem azért, mert visszafogottabbak lettek, hanem mert a cselekvés megszűnt automatikus lenni, és az íz végre szóhoz jutott. Ezek több kísérlet eredményei egyetlen konkrét szokással kapcsolatban, ezért nem érdemes ezt a mércét mindenre alkalmazni, de a mechanizmus nagyon tisztán látszik bennük.
Szünet a második marék előtt
Egy lassú belégzés és kilégzés, mielőtt újra a csomagba nyúlnál, ugyanazon az elven működik, mint a kényelmetlen kéz használata. Ez nem akaraterő: a szünet egyszerűen megszakítja a „jelzés → mozdulat” láncot, és rést hagy, amelybe befér az ízre vonatkozó kérdés.
- Ne az ételt figyeld, hanem a pillanatot: hol ülsz, mi van bekapcsolva, mi van a kezedben
- A második marék előtt kérdezd meg magadtól: finom, vagy csak megszokásból eszed?
- Tedd kényelmetlenné a mozdulatot: használd a másik kezed, zacskó helyett tányért, a vödör ne az öledben legyen
- A környezetet változtasd meg, ne az elszántságodat: a jelzést könnyebb irányítani, mint önmagadat
Olvasd végig a Miqo alkalmazásban
Még 1 perc, a végén pedig kvíz. Itt találod: „Pszichológia → Szokások”
Irányítsd ide a telefonod kameráját, és megnyílik az App Store vagy a Google Play.
Források
- D. T. Neal, W. Wood, M. Wu, D. Kurlander, „The Pull of the Past: When Do Habits Persist Despite Conflict With Motives?”, Personality and Social Psychology Bulletin, 2011