Volt élelmiszer, csak nem az éhezőknek
Írországban 1845 és 1849 között a burgonyavész elpusztította a szegény bérlők szinte egyetlen élelmét, a burgonyát. A gabonát és az állatokat azonban mindvégig külföldre szállították eladásra. A történészek vitatják, hogy az elszállított mennyiség mindenkinek elég lett volna-e, de maga a tény sokat elárul: az élelmiszer elkerülte azokat, akiknek nem volt pénzük, hogy megfizessék.
Bengálban 1943-ban a becslések szerint 2-3 millió ember halt meg. A termés rosszabb volt a szokásosnál: egy évvel korábban ciklon söpört végig a partvidéken, a rizst pedig betegség támadta meg. De nem annyira, hogy ez megmagyarázza a veszteségeket. Amartya Sen közgazdász kimutatta, hogy a tartományban nagyjából ugyanannyi rizs volt, mint békeidőben. Más változott meg: a háborús infláció, a készletek felvásárlása és a többszörösére emelkedő árak. A napszámosok és a kézművesek már nem tudták megfizetni a piacon lévő élelmiszert.
Az éhínség akkor kezdődik, amikor elfogy az élelmiszer az országban.
Gyakrabban az történik, hogy van élelmiszer, de oda kerül, ahol meg tudják fizetni. Azok éheznek, akiknek éppen abban a pillanatban nincs miből fizetniük: a föld nélküli munkások, a napszámosok és azok, akik napi keresetből élnek.
Hogyan lesz a terméskiesésből éhínség
A forgatókönyv újra és újra megismétlődik. A termés nem nullára esik vissza, csak részben csökken, a hiányról szóló híresztelések azonban gyorsabban felhajtják az árakat, mint ahogy elfogy az élelmiszer. Ezután már nem a gabona mennyisége számít, hanem az, milyen gyorsan marad le a kereset az árak mögött.
Csökken a termés. Egy része elvész, a többit betakarítják és elszállítják máshová.
Az árak az egekbe szöknek. A kereskedők visszatartják a készleteket, a vásárlók pedig előre bevásárolnak - az árak még azelőtt emelkedni kezdenek, hogy elfogyna az élelmiszer.
A kereset lemarad. Akinek nincs földje, napi bérből vásárol élelmiszert - és hétről hétre kevesebbet kap.
Elvándorol az élelmiszer. Oda kerül, ahol meg tudják fizetni, nem oda, ahol éheznek.
Miért múlik el az aszály éhínség nélkül egyes országokban
Botswana az 1980-as években súlyos aszályokat vészelt át tömeges éhínség nélkül: a hatóságok közmunkákat indítottak és élelmiszert osztottak, így az embereknek volt miből fizetniük. Ugyanezekben az években Szudánt és Etiópiát éhínség sújtotta, ahol későn érkezett a segítség. Sen élesen fogalmazott: ahol vannak választások és szabad sajtó, ott még soha nem tört ki tömeges éhínség - a kormány, amelyről írnak, kénytelen reagálni.
Ennek a tételnek vannak kritikusai: vitatják azt is, mit tekintsünk demokráciának, és azt is, hogy mindig volt-e elegendő élelmiszer - egyes éhínségekben valóban észrevehetően csökkent a készlet. Az általános tendencia azonban megmarad: az aszály újra és újra visszatér, éhínséggé pedig ott válik, ahol senkinek sem kötelessége észrevenni.
Az élelmiszerhez való hozzáférés jobban magyarázza az éhínséget, mint az összmennyiség
Miért vezethet tömeges éhínséghez a terméskiesés?
Mi segít, hogy az aszály ne váljon tömeges éhínséggé?
Források
- Amartya Sen, „Szegénység és éhínségek” (1981)
- Jean Drèze és Amartya Sen, „Éhínség és társadalmi cselekvés” (1989)
- Cormac Ó Gráda, „Éhínség: rövid történet” (2009)
A sorozat folytatása: „Éhínség”
2 cikk teljes terjedelmében az oldalon, még 2 az alkalmazásban
