Mi történik a testeddel, ha nem eszel

A gyors tartalékod körülbelül egy napra elég. Ez a glikogén, a májban és az izmokban elraktározott cukor. A májban tárolt glikogén fogy el először, nagyjából egy nap alatt, étel nélkül, és még gyorsabban, ha aznap sokat gyalogoltál és fáztál. Az izmokban tárolt glikogén nem kerül a közös készletbe: az izom csak saját magának tudja felhasználni, a vérbe nem tudja leadni.

A cukorral együtt víz is távozik: minden gramm glikogén körülbelül három gramm vizet tart magában. Ezért mutat kellemes számot a mérleg az első napokban, pedig ennek semmi köze a zsírvesztéshez. Az első étkezéssel ez a víz is visszatér.

Ezután jön az igazi feladat: miből táplálja magát az agy. A nyugalmi energiafelhasználás körülbelül ötödét igényli, szinte kizárólag glükózzal működik, és nem tud zsírsavra váltani, mert a zsírsavak alig jutnak át az agyat körülvevő gáton.

Az első 2-3 napban a máj abból állít elő glükózt, amiből csak tud, többek között aminosavakból, vagyis az izmokból. Ha ez így folytatódna, az ember néhány hét alatt saját magát bontaná le. Ezért a máj beindít egy második üzemet: a zsírt ketontestekké alakítja, vagyis olyan üzemanyaggá, amely bejut az agyba. Körülbelül 2 hét után a ketonok fedezik az agy energiaszükségletének nagyjából kétharmadát, és az izmok lebontása érezhetően lelassul.

A hosszan tartó ételhiány hatásai Ancel Keys minnesotai kísérletéből ismertek: 1944-1945-ben 36 önkéntes fél éven át nagyjából a szokásos adagja felét fogyasztotta. A testük nem egyszerűen fogyott, hanem mindenben lehalkította azt, amit csak lehetett.

Meleg szobában is fáztak, lassan mozogtak, elvesztették az érdeklődésüket mások iránt, és főleg ételről beszéltek: recepteket gyűjtöttek, órákon át étlapokat nézegettek. Nem a személyiségük romlott el: éhezéskor az agy egyetlen feladatra szűkítette a figyelmüket. Lassan tértek magukhoz: még hónapokig tartó normális étkezés után is sokan képtelenek voltak jóllakni.