Leggyakrabban sertések kerültek bíróság elé
Az ilyen perekről szóló feljegyzések főként Franciaországból, Németországból, Svájcból és Itáliából származnak; összesen mintegy 200 ügyet gyűjtöttek össze. A vádlottak között a sertések voltak többségben, hétköznapi okból: szabadon kóboroltak a falvakban, mindent megettek, amit találtak, a csecsemőket pedig gyakran magukra hagyták.
Az eljárás ugyanolyan volt, mint az emberek esetében. Az állatot letartóztatták, és ugyanabban a börtönben tartották, ahol az embereket is, védőt jelöltek ki mellé, tanúkat idéztek be, és jegyzőkönyvet vezettek. 1457-ben egy burgundiai faluban halálra ítéltek egy kocát egy gyermek megöléséért, hat malacát pedig, akiket bűntársként állítottak bíróság elé, szabadon engedték: túl fiatalok voltak, és nem bizonyosodott be, hogy részt vettek benne.
A kivégzés nyilvános volt, és ettől válik érthetővé az egész. A normandiai Falaise-ban 1386-ban tömeg előtt akasztottak fel egy sertést, a hóhért pedig ugyanazzal a díjjal fizették ki, mint egy ember kivégzéséért. Az a történet, hogy előtte emberi ruhába öltöztették, későbbi elbeszélésekből származik. A vádlott semmit sem értett. A nézők mindent értettek.
Letartóztatás. Az állatot elvitték a gazdájától, és a városi börtönbe zárták, néha egy közös cellába.
Védelem. A bíróság ügyvédet jelölt ki, aki az illetékességről, a határidőkről és a bizonyítékokról vitázott, akárcsak egy ember ügyében.
Tárgyalás. Tanúkat hallgattak ki: szomszédokat, a gyermek szüleit és a pásztort.
Ítélet. Halál akasztás vagy elégetés által, mindig a főtéren.
A patkányokat és a hernyókat egyházi bíróság elé idézték
A kártevőket nem lehetett elfogni és kivégezni, ezért egyházi bíróság foglalkozott velük. A patkányoknak, ormányosbogaraknak és hernyóknak idézést küldtek, amelyet közvetlenül a földeken olvastak fel, védőt jelöltek ki melléjük, távolmaradásuk után pedig átkot mondtak rájuk, és felszólították őket, hogy hagyják el a földeket. Az ítélet gyakran feltételes volt: távozzatok, a plébánia pedig rendesen fizesse a tizedet. Ebben a logikában a terméskiesés az emberek büntetése volt, az eljárás pedig visszaadta azt az embereknek.
A védelem komolyan működött. Bartholome Chasseneux ügyvéd a XVI. század elején éppen azzal vált híressé, hogy Autunben patkányokat védett: először bebizonyította, hogy az idézést nem küldték ki minden plébániára, majd azt is, hogy védencei nem tudnak biztonságosan megjelenni.
Védenceim nem makacsságból maradtak távol: macskák lesnek rájuk a bíróság felé vezető úton, márpedig annak, akit megidéztek, joga van sértetlenül megérkezni.
Miért szűntek meg az állatperek?
A csúcspont a XVI. századra esik, a XVIII. század végére pedig a perek szinte teljesen eltűnnek. Nem az irgalom fogyott el, hanem a rendszer alakult át: a felelősség feltételévé vált a megértés. Ha egy állat nem képes megérteni a tilalmat, nincs miért bíróság elé állítani, az ügy pedig ahhoz a gazdához kerül, aki nem vigyázott rá. A sertés vádlottból tulajdonná válik, az eljárás pedig a gondatlanságról szóló vitává.
Hogyan oszlanak meg az ismert perek a XIII-XVIII. század között. Ez a fennmaradt ügyek alakulását mutatja, nem pontos számlálást: egyes feljegyzések elvesztek.
Miért állították és végezték ki nyilvánosan az állatokat?
Miért tűntek el szinte teljesen az állatperek?
Források
- Az ügyek legfontosabb gyűjteménye: E. P. Evans, "The Criminal Prosecution and Capital Punishment of Animals" (1906). Chasseneux kijelentése átdolgozott formában szerepel
- egyes epizódok későbbi beszámolókból ismertek, amelyek részletei eltérnek egymástól
A sorozat folytatása: „Kivégzések és perek”
1 cikk teljes terjedelmében az oldalon, még 2 az alkalmazásban
