Hogyan választják ki az űrhajósokat

A jelentkezés követelményei unalmasak és szigorúak. A NASA-nál ez megfelelő végzettséget - mérnöki, természettudományos, matematikai vagy orvosi diplomát - és több év szakmai tapasztalatot, vagy sugárhajtású repülőgépek parancsnokaként szerzett jelentős repülési tapasztalatot jelent. Ezután jönnek a testméretek: a Szojuzban az ülésbetétet konkrét testalkathoz készítik, az űrruhát pedig méretre igazítják. Ezért az orosz nyílt pályázatokban konkrét határokat tettek közzé: körülbelül 150 és 190 centiméter közötti magasságot, 50 és 90 kilogramm közötti testsúlyt.

Sokkal több jelentkezés érkezik, mint ahány hely van. A NASA a 2017-es felvételi körben rekordnak számító 18 300 jelentkezést bírált el, és tizenkét embert választott ki. Az első kör olvasásból áll: valódi emberek, köztük aktív űrhajósok nézik át az adatlapokat, és a legtöbb jelölt még azelőtt kiesik, hogy bárki a szemedbe nézne.

Ezután a tölcsér gyorsan szűkül. Akik átjutnak a papírokon, azokat többnapos tesztelésre és orvosi vizsgálatra hívják, aztán interjúra, majd még egyszer - már döntősökként, amikor körülbelül ötvenen maradnak.

És még a felvételi határozat sem tesz űrhajóssá. Előbb körülbelül két év alapképzés következik: az űrhajó rendszerei, munka űrruhában a víz alatt, az állomáson dolgozó partnerek nyelve. Csak ezután kapod meg a státuszt, és kerülsz be a repülési várólistára, amely szintén évekig húzódhat.

A pszichológiai rész sokáig a kiszűrésről szólt: nem az erősségeket, hanem a vészjeleket keresték - a hirtelen haragot, azt, ha valaki nem tud zajban aludni vagy mások időrendjéhez alkalmazkodni. Ahogy a repülések hosszabbak lettek, megjelent egy második kérdés: nem az, hogy „vannak-e problémái”, hanem hogy „lehet-e vele fél évig együtt élni”. Az állomáson nem csaphatod be az ajtót, és nem mehetsz haza, egy konfliktus pedig, amely a Földön egy este alatt elsimulna, ott hetekig körbe-körbe járhat.

Ezért az interjú szinte teljesen a múltadról szóló kérdésekből áll, nem az álmaidról. Arra kérnek, idézz fel egy konkrét kudarcot, és mondd el, mit tettél utána. Közben nem is annyira a tényekre, mint a megfogalmazásodra figyelnek: ott is „mi”-t mondasz-e, ahol „én” volt, és hány óra múlva szóltál a problémáról azoknak, akiket érintett.

Nincs egységes képlet: az ügynökségek a feladataikhoz igazítják a feltételeket, és néhány orvosi korlátozás idővel enyhült - például a korrigált látás régóta nem jelent automatikus elutasítást. A tölcsér elve változatlan marad: minden szakaszban okot keresnek arra, hogy „nemet” mondjanak, és egyetlen ok is elég.